Wn/hu/97 évesen meghalt az észak-koreai veterán politikus, Ri Jongmu

From Wikimedia Incubator
< Wn‎ | huWn > hu > 97 évesen meghalt az észak-koreai veterán politikus, Ri Jongmu

2022. január 31., hétfő

Észak-korea állami lapja, a Rodong Szinmun,[1] pénteken jelentette Ri Jongmu halálhírét. A 97 éves Ri, aki magas politikai és katonai tiszteket viselt, csütörtökön reggel halt meg szívinfarktusban.

A Rodong Szinmun közlése szerint Ri tisztségeket viselt az Állami Vizsgálóbizottságban[2], a Közbiztonsági Minisztériumban[3], a Közlekedési Bizottságban és a hadsereg politikai osztályán, továbbá közel 20 évig volt még elnökhelyettes a Nemzeti Védelmi Bizottságban.[4]

A szintén állami Korea Hangja rádió riportja szerint a sírnál lerótta kegyeletét Kim Dzsongun, illetve a Koreai Munkapárt és a hadsereg több tisztje, köztük Cso Jongvon, Kim Dokhun, Pak Csongcshon, Ri Ilhvan, Ri Jonggil, Kvon Jongdzsin. A rádió úgy emlékezett meg róla, mint „nagyrabecsült forradalmi elvtárs, aki sokat tett a Párt, állam és hadsereg megerősítéséért és fejlődéséért, egészen élete utolsó pillanatáig.”[5] 1992-ben kitüntették a Kim Ir Szen-érdemrenddel, 2012-ben a Kim Dzsongil-érdemrenddel, illetve megkapta még a Köztársaság Hőse kitüntetést is.


Logó a fordítás jelzésére Ez a híradás az angol Wikihírek North Korean veteran statesman Ri Yong Mu dies aged 97 című cikkének fordításán alapul. Ha külön nem jelöltük, a források megegyeznek az eredeti cikk forrásaival. Az eredeti cikk licencfeltételei eltérhetnek.

Idézett szövegrészek és idegen titulusok forrásnyelven[edit | edit source]

  1. Angolos átírásban: „Rodong Sinmun”
  2. Angolul: State Inspection Commission
  3. Angolul: Ministry of Social Security
  4. Angolul: National Defence Commission
  5. Angolul: „a precious revolutionary comrade who made strenuous efforts for the strengthening and development of the Party, state and revolutionary armed forces until the last moment of his life”

Források[edit | edit source]