Wy/hu/Dánia

From Wikimedia Incubator
< Wy‎ | hu
Wy > hu > Dánia

Dánia (dánul: Danmark) független állam Észak-Európában. Egyetlen szárazföldi szomszédjától, Németországtól északra, Svédországtól délnyugatra és Norvégiától délre fekszik. Bár nem a Skandináv-félszigeten helyezkedik el, kulturális és történelmi öröksége miatt mégis a skandináv országok közé sorolják, melyek közül a legkisebb és legdélebbi fekvésű.

Koppenhága képeslapokon

Az ország a Balti-tenger és az Északi-tenger között fekszik. A Jylland- (Jütland-) félszigetet és több mint 400 kisebb-nagyobb szigetet foglal magába, amelyek közül 76 lakott. Legnagyobb szigetei Fyn és Sjælland. A történelem folyamán a Balti-tenger bejáratát általában a dánok ellenőrizték, innen kapták nevüket a dán szorosok. Külbirtokai Grönland (a Föld legnagyobb szigete) és Feröer, melyek széles körű önkormányzattal rendelkeznek; velük együtt alkotja a Dán Királyságot, melynek vezető országa.

Dánia 1849 óta alkotmányos monarchia, egyébként pedig a világ egyik legrégebbi monarchiája. 1949 óta a NATO, 1973 óta az Európai Gazdasági Közösség, majd az Európai Unió tagja.

Dánia fővárosa Koppenhága. Az ország hivatalos fizetőeszköze a dán korona.

A Kronborg-kastély, Hamlet híres vára

A fejlett piacgazdasággal és kiterjedt jóléti rendszerrel rendelkező Dánia a skandináv jóléti modell egyik mintaállama. A jövedelmi egyenlőség tekintetében első a világon. 2006-2008 között egészségügyi, jóléti és oktatási mutatói alapján, illetve lakóinak elégedettségét tekintve több felmérés szerint „a világ legboldogabb helyének” számított.[1][2] Az amerikai Forbes magazin szerint Dánia rendelkezik az egész világon a legjobb üzleti klímával.[3] A 2008-as és 2009-es Béke Világindex szerint a világ második legbékésebb állama.[4] 2008-ban – Svédországgal és Új-Zélanddal együtt – a Transparency International listája alapján a világ legkevésbé korrupt állama volt.[5]

A nemzeti nyelvet, a dánt erős kulturális és történelmi kapcsolatok kötik közeli rokonaihoz, a svédhez és a norvéghez. Dánia lakóinak 82%-a és a dán nemzetiségűek 90.3%-a a lutheránus egyház tagja. 2009-es adatok szerint az országban 526 000 bevándorló vagy annak leszármazottja élt, ez a népesség 9,5%-a. Ezen bevándorlók többsége (54%) Skandináviából vagy más európai országból származik, a többiek túlnyomó részt ázsiai országokból érkeztek.

Régiók[edit | edit source]

Jylland (Jütland-félsziget)[edit | edit source]

Egy félsziget, a kontinentális Európa északi részén, itt él a lakosság fele, illetve az ország szárazföldi területének 70%-át teszi ki.

Fyn[edit | edit source]

Egy sziget Németországtól északra, és Jyllandtól keletre. Itt született a híres dán író, Hans Christian Andersen is.

Déli-Fyn-szigetek[edit | edit source]

Kis szigetcsoport a Fyn szigettől délre.

Sjaelland (Zéland)[edit | edit source]

Dánia legnagyobb szigete, itt fekszik a főváros, Koppenhága is. A lakosság 40%-a itt él, pedig a szárazföldi terület alig 15%-át teszi ki.

Lolland-Falster[edit | edit source]

Sjaellandtól délre fekvő sziget. Sík, mezőgazdasági terület.

Bornholm[edit | edit source]

A dánok nyaraló szigete rengeteg hétvégi házzal és néhány kiváló stranddal.

Grönland[edit | edit source]

Önálló közigazgatású és státuszú állam, ami formailag tartozik Dániához. A Föld legnagyobb szigete, természetföldrajzilag már Észak-Amerikához tartozik.

Feröer-szigetek[edit | edit source]

Szintén autonóm területe Dániának, a 18 szigetből álló csoport messze északon fekszik, legközelebbi szomszédja a 300 km-re fekvő Észak-Skócia. Felszíne változatos vulkanikus formakincsű tundravidék.

Városok[edit | edit source]

Koppenhága[edit | edit source]

Dánia fővárosa és egyben legnagyobb városa. Lakosainak száma 1,2 millió, az ország gazdasági, kulturális és politikai központja. Egy állandóan nyüzsgő fiatalos város, ahol mindenki megtalálja a számára kedvező szórakozást.

Aalborg[edit | edit source]

Régi kikötő és ipari központ, bájos történelmi városközponttal és régi épületekkel. Napjainkban az éjszakai élet egyik központja.

Aarhus[edit | edit source]

Dánia 2. legnagyobb városa, a Jütland-félsziget legnagyobb települése. Igazi fiatalos egyetemváros, kulturális központ vibráló éjszakai élettel. A város az ország gasztronómiai fővárosa, igazán jókat itt lehet csak enni. Emellett az óvárosában ország legnagyobb skanzenjével büszkélkedhet, ahol megtekinthetők a régi, tradicionális dán faházak.

Esbjerg[edit | edit source]

Halászati, kőolaj és földgáz ipari központ, emellett innen érhető el a komppal a közeli Fanø-sziget, ami népszerű kirándulóhely.

Odense[edit | edit source]

Fyn-sziget legnagyobb települése, Dánia 3. legnagyobb városa, ismert még arról, hogy itt született a világhírű dán író, Hans Christian Andersen. A város elbűvölő óvárossal rendelkezik, hangulatos utcácskákkal, ahol a középkorban épült épületek között járkálhatunk. A város egyik legjellegzetesebb nevezetessége a Fyn Falumúzeum, ahol megismerhetők a hagyományos paraszti élet részletei.

Roskilde[edit | edit source]

Félórányira Koppenhágától festői kisváros. Katedrálisa felkerült a világörökségi listára, emellett egy viking hajómúzeum is található itt.

Skagen[edit | edit source]

A kontinentális Dánia legészakibb városa, álmos halásztelepülés. Érdekességét az adja, hogy itt találkozik az Északi-tenger és a Balti-tenger, így partjait két tenger mossa. Nyáron igen élénk élet zajlik itt, sokan töltik itt a nyaralásukat.

Földrajz[edit | edit source]

Bővebben Dánia földrajza

Domborzat[edit | edit source]

Dánia a Jylland nevű félszigetből és 443 szigetből áll, amelyek közül 76 lakott. A legnagyobb szigetek Sjælland, Fyn és Bornholm. A nagyobb szigeteket hidak kötik össze, például a Svédországot Sjællanddal összekötő Øresund híd. A kisebb szigetekkel kompok vagy kisrepülőgépek biztosítják az összeköttetést. Szárazföldön csak Wy/hu/Németországgal határos 68 km hosszan.

Az ország nagyrészt sík terület, jelentősebb kiemelkedések nélkül. Legmagasabb pontja az Yding Skovhøj (172,54 m), legmagasabb természetes kiemelkedése a Møllehøj (170,86 m),[6] az átlagos tengerszint feletti magasság 31 m. Legmélyebb pontja (Lammefjord) 7 méterrel fekszik a tenger szintje alatt. A vízfelület nagysága 700 km², az ország területének 1,62%-a.

Az Øresund-híd

Vízrajz[edit | edit source]

Az ország partvonala erősen tagolt, hossza több mint 7314 km. Nincs olyan pont az országban, amelynek a tengertől való távolsága meghaladná az 52 km-t. Az ország területe nem határozható meg pontosan, mivel az erózió folyamatosan alakítja a partvonalat, ugyanakkor mesterségesen területeket hódítanak el a tengertől. Jylland délnyugati partvidékén az 1–2 m magas árapály miatt 10 km széles az árapálysíkság. Legfőbb folyó: Gudena.

Éghajlat[edit | edit source]

Éghajlata a mérsékelt éghajlati övbe tartozik. A telek enyhék (0,5 °C körüli átlaghőmérséklet), a nyarak pedig hűvösek (16 °C). Erős széljárás jellemző, különösen a téli időszakban. Az esős napok száma évi átlagban 170; az őszi hónapok a legesősebbek.

Az ország északi fekvése miatt a nappalok hossza az év folyamán jelentősen változik. Télen a legrövidebb napokon a nap fél kilenc után kel és háromnegyed négy előtt nyugszik, míg nyáron fél öttől este tízig is fent lehet a nap.[7]

Élővilág, természetvédelem[edit | edit source]

Dánia természetes növénytakarója: vegyes (lombhullató és tűlevelű fajokat egyaránt tartalmazó) erdők. Az intenzív növénytermesztés miatt ebből kevés maradt.

Többféle környezeti veszéllyel kell szembenézni Dániának:

A dán kormány csatlakozott több nemzetközi egyezményhez, hogy gátolja a környezet leromlását és a globális felmelegedést.

Gasztronómia[edit | edit source]

Dánia nemzeti étele a smørrebrød (gazdagon megrakott rozskenyér-szendvics), a dán húsgombóc (Frikadeller), dán sertéssült (Skipperlabskovs) és a dán hurka (Pølse). Ezenkívül igen sokféle különböző halételt fogyasztanak. Hagyományos desszertjeik a különféle gyümölcsszószok (frugtgrød). Igen híresek a dán sörök, különösen a Carlsberg, a Tuborg és a Faxe.

jegyzetek[edit | edit source]

  1. Script error: No such module "Wy/hu/Citation/CS1".
  2. Script error: No such module "Wy/hu/Citation/CS1".
  3. Script error: No such module "Wy/hu/Citation/CS1".
  4. Script error: No such module "Wy/hu/Citation/CS1".
  5. Script error: No such module "Wy/hu/Citation/CS1".
  6. Højeste punkter og steder, Kort & Matrikelstyrelsen (letöltve: 2007. május 5.)
  7. Copenhagen, Denmark - Sunrise, sunset, dawn and dusk times, Gaisma.com (letöltve: 2007. január 13.)

Lásd még[edit | edit source]