Wn/hu/Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka

From Wikimedia Incubator
< Wn‎ | hu
Wn > hu > Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka

2008. szeptember 16., kedd

Az Országgyűlés terme

Az őszi ülésszak tegnapi első munkanapjának központi témája a parlament önfeloszlatására tett indítvány volt. Az indítványt a képviselők többsége elutasította, így az Országgyűlés folytathatja munkáját.

Az MDF által benyújtott indítvány arra irányult, hogy az Országgyűlés mondja ki saját feloszlását, ebben az esetben ugyanis új parlamenti választások kiírására és azt követően új kormány megalakítására került volna sor. A Fidesz korábban szintén ezt javasolta és a mostani indítványt is támogatta, az MSZP és az SZDSZ képviselői azonban nem szavazták meg a javaslatot.

Nem is az indítvány elutasítása, hanem annak napirendre tűzése keltett figyelmet. Az MDF javaslata a parlamenti erőviszonyok ismeretében inkább csak propaganda fogásnak látszott. Vasárnap azonban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök maga kérte a kormányzó szocialisták parlamenti frakcióját, hogy támogassa az indítvány napirendre vételét.

Ezzel elérte, hogy korábbi koalíciós partnere, az utóbbi időben új politikai arculatot kereső SZDSZ is mellé állt, mert a jelenleg ellenzékben lévő párt sem kívánja az idő előtt parlamenti választásokat. A miniszterelnök egyszersmind kifogta a szelet az ellenzéki pártok vitorlájából, hiszen most egy időre félre kell tenniük a parlament önfeloszlatására irányuló javaslataikat.

Gyurcsány Ferenc tehát időt nyert, az Országgyűlés pedig folytathatja munkáját. Idén még a törvényhozókra több különösen fontos feladat vár, köztük többek között a Polgári Törvénykönyv, az adótörvények és jövő évi költségvetés tárgyalása, illetve elfogadása. A Fidesz frakcióvezetője a tegnapi ülésen kilátásba helyezte, hogy az adótörvények parlamenti tárgyalásakor esetleg újra beterjesztik az önfeloszlatásról szóló indítványt.

Az őszi ülésszak mai, második munkanapján az Országgyűlés hozzákezdett az idei egyik legfontosabb téma, a Polgári Törvénykönyv törvényjavaslatának megtárgyalásához.

Források[edit | edit source]