Wn/hu/Hosszas betegség után elhunyt Umaru Yar'Adua nigériai elnök

From Wikimedia Incubator
< Wn‎ | hu
Wn > hu > Hosszas betegség után elhunyt Umaru Yar'Adua nigériai elnök

2010. május 6., csütörtök


A nigériai állami televízió tegnap bejelentette Umaru Yar'Adua, az ország elnökének halálát.

Umaru Yar'Adua a 2008-as Világgazdasági Fórumon

A BBC információi szerint az államfő este 9 és 10 óra között hunyt el a fővárosban, Abujában. Yar'Adua 2007-ben lépett hivtalba, ám az utóbbi időben már sokat betegeskedett és az elmúlt néhány hónapban már nem is volt nyilvános szereplése. Az elnök nemrégiben járt gyógykezelésen a szaúd-arábiai Dzsidda városában, hogy szívburok-gyulladását kúráltassa, ahonnan februárban tért haza országába.

A helyébe lépő Goodluck Jonathan eddigi alelnök február óta - a parlament felkérésére - már ügyvezető államfőként működött. Februári kinevezése hosszas belpoltikai válságnak vetett véget, hiszen Yar'Adua távollétében nem volt világos, kié is a döntő hatalom. Az új elnök néhány órával később már le is tette a hivatali esküt, s az ország alkotmánya szerint hamarosan ki kell jelölnie az új alelnököt. Megbízatásuk a 2011 áprilisi következő választásokig tart.

A hatóságok mára munkaszüneti napot rendeltek el, s az elhunyt elnök emlékére gyászhetet tartanak.


Logó a fordítás jelzésére Ez a híradás az angol Wikihírek Nigerian President Umaru Yar'Adua reported dead című cikkének fordításán alapul. Ha külön nem jelöltük, a források megegyeznek az eredeti cikk forrásaival. Az eredeti cikk licencfeltételei eltérhetnek.

Források[edit | edit source]