Jump to content

Wn/hu/Lendületben a B68

From Wikimedia Incubator
< Wn | hu
Wn > hu > Lendületben a B68

2009. július 26., vasárnap

Toftir, Feröer: Meglepetésre a B68 Toftir második helyen áll a feröeri labdarúgó-bajnokságban. Korábban ez nem lett volna meglepetés, de az elmúlt évek nem bővelkedtek a sikerekben.

A csapat először 1981-ben játszott az első osztályban, és hamar az élmezőny törzstagjává vált: 1984-ben, 1985-ben és 1992-ben bajnoki címet is nyert. A 2000-es évek azonban lényegesen mozgalmasabbak voltak, hiszen a B68 az első- és a másodosztály között ingázott: 2004-ben és 2006-ban kiestek, hogy 2005-ben illetve 2007-ben újra feljussanak.

A 2008-as bajnokság során stabilizálódott a csapat pozíciója, és a nehéz kezdés után egy erős őszi hajrával a hatodik helyet szerezték meg. Kevesen számítottak azonban rá, hogy a jó forma 2009-ben is kitart: a Toftir 15 forduló után a második helyen áll, hat ponttal lemaradva a HB Tórshavn mögött.

A siker részben az idegenlégiósoknak köszönhető: a szerb Nenad Stanković középpályás és Vlada Filipović kapus posztjukon a liga legjobbjai közé számítanak, de a szenegáli Ndende Gueye középpályás és Ahmed Keita csatár szintén kiválóan játszik: utóbbi második a góllövőlistán az NSÍ Runavíkban játszó Potemkin Károly mögött.

A külföldi sztárok azonban hatékony támogatást kapnak a helyi tehetségektől is. Jóan Símun Edmundsson – aki ma ünnepli 18. születésnapját – június 9-én győztes gólt szerzett Oroszország ellen az U21-es válogatottban, és Feröer egyik legtehetségesebb fiatal játékosának tartják.

Források

[edit | edit source]